Milyen anya leszek? (spoiler veszély)

Virágot Algernonnak

Többször hallottam már erről a könyvről, de akkor határoztam végleg el, hogy elolvasom, amikor molyon Algernon karcát olvastam arról, hogy honnan jött a felhasználóneve. Arra gondoltam, én is része akarok lenni, tudni akarom, melyik könyv hagyott ilyen mély nyomot valakiben. Aztán halogattam és még tovább halogattam. A problémát végül a Közös Könyves Project oldotta meg, ahol Vivogle és az én közös listámra került. A kihívásnak (ha esetleg nem sikerül befejeznünk) mindenképp nyertesei vagyunk, többek között emiatt a kötet miatt is. 

Mikor hajnali 2-kor becsuktam a könyvet még 5 percig ültem és csak zokogtam. Eleve nem egy vidám történet és könnyezgettem rajta, de az utolsó sor egyszerűen ütött. Még most is könnyezni kezdek pedig már egy bő hét telt el azóta. Miután összeszedtem magam, lefeküdtem aludni. Egész pontosan tervben volt az alvás, de az agyam csak kattogott és járt és konkrétan azon gondolkoztam, hogy milyen bejegyzést fogok írni. Most sikerült is eljutnom eddig, itt vagyok. 

A könyv annyi témát említ, annyi megbújó probléma, élet személyiség sorakozik fel a műben, hogy képtelenség lenne mindet megemlíteni, felfogni, befogadni is az, ezért csak arról a kettőről szeretnék írni, ami engem a legjobban megfogott.

Az egyik, amely a könyv alapfelvetése is: az értelem növekedésével egyenesen arányosan csökken az emberekbe vetett bizalom. Charlie az elején nem veszi észre, hogy mindössze társai céltáblája és élvezi, hogy velük nevethet, azonban, ahogy okosodik felismeri a gúnyt és fokozatosan elveszti bizalmát az emberekbe. Egyre inkább válik magának való, cinikus "lángésszé". Ez tulajdonképp minden emberre igaz, vagy legalábbis legtöbbünkre. A felnőtté válás, a világ megismerése, a gyermeki naivitás elvesztése nem rossz, sőt bizonyos mértékű bizalmatlanság szükséges is, de nem szabad átesni a ló túloldalára és egy életre elzárkózni az emberektől, mondván mind megbízhatatlan és be fog csapni. Valóban lehet, hogy néha nem érnek fel az elvárásainkhoz, de nem feltétlen akarnak megbántani minket. Charlie rájön, hogy a kezelőorvosai csupán emberek, megvannak a maguk korlátai. Mikor ezt felismeri becsapottnak érzi magát, pedig soha senki nem mondta neki, hogy mindenható lenne. Egyszerűen a kezelés kezdetekor annyival többet tudtak nála, hogy idealizálta őket és mikor erre rájött összetört benne valami. Épp ezért csúnya dolog ez az idealizálás. Meg kell tanulnunk egymást a helyünkön kezelni és megérteni, senki nem tökéletes. Személy szerint, nekem is sokat kell még tanulnom a témában.

A másik dolog, ami nagyon megfogott az Charlie anyja volt. A nő, aki nem tudta elfogadni, hogy fia "nem normális". Akaratlanul is elkezdtem vele összehasonlítani magam, azon gondolkozni, hogy én hogyan viselkednék egy ilyen szituációban és magamat ismerve, (legalábbis nagyon remélem, hogy jól ismerem magam) teljesen másképp. Azt hiszem ha kiderülne, hogy  a gyermekem sérült belenyugodnék. Tudom nem könnyű és abban az időben még nehezebb volt sérült gyereket nevelni, hiszen még sokkal nagyobb volt az emberek előítélete, ami még most is jelen van, mégis. Az ilyen gyerekeknek az a legjobb ha a szülő elfogadja és szeretetben neveli fel, valamint a korlátaihoz mérten a legtöbbet hozza ki a gyerekből. Nem vár el többet, de nem is becsüli alá. Megint csak: emberismeret. Charlie anyja Norma megszületése után végleg elfordul fiától, sőt egyszer gyilkos gondolatai is támadnak. Ami számomra érdekes az a fiú kapcsolata az anyjával. Az apjának nem fedi fel magát mikor meglátogatja, de anyja elismerésére szüksége van. Akarja, hogy az anyja szeresse, lássa, már nem buta. Miatta, érte akar okossá válni. És mit talál mikor találkoznak? Egy emberi roncsot, egy bolond nőt. Az asszony meghasonlott magával:  a féltő anya, aki eldobta magától gyermekét és a külvilágnak tetszeni vágyón nő nem volt egymással megfeleltethető. Szomorú sors, azt gondolom.
A könyv, mint már említettem mély nyomott hagyott bennem és amint visszakapom tesómtól (, akinek egyből kölcsönadtam, miután befejeztem) azt hiszem újraolvasom. Sokszor.